Százötvenezer forint pénzbírságot kapott dr. Zsiga Marcell fideszes képviselő, miskolci alpolgármester, aki az országgyűléstől és az önkormányzattól is felvette költségtérítését, amelyet a törvény tilt – számol be a blikk.hu.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy dr. Zsiga Marcellről, aki a képviselőség mellett Miskolc alpolgármestere is, a Blikk írta meg, hogy törvénytelen módon hónapokon át felvette országgyűlési és önkormányzati költségtérítését, összesen több százezer forintot. A képviselő azt mondta: elfeledkezett róla, hogy több helyről is kap költségtérítést, és ez csak februárban jutott eszébe. Ez azért különös, mert az Országgyűlés gazdasági főigazgatósága januárban minden képviselőt figyelmeztetett: hogy nem veheti fel két helyről a teljes költségtérítési összeget.
Dr. Zsiga Marcell az etikai bizottságban is elismerte, hibázott – állt a Fidesz-frakció által kiadott hétfő éjszakai közleményben. A bocsánatkérését a bizottság elfogadta, ugyanakkor megengedhetetlennek tartja felelőtlen és képviselői munkájához méltatlan figyelmetlenségét, ezért írásbeli figyelmeztetésben részesítette és 150 ezer forint pénzbírság megfizetésére kötelezte. Dr. Zsiga Marcell az etikai bizottság döntését tudomásul vette, a jogellenesen felvett költségtérítésének teljes összegét megtéríti, e mellett a bizottság ülésén további 100 ezer forintot ajánlott fel jótékony célra.
Török Zsolt, az MSZP szóvivője szombati sajtótájékoztatóján lemondásra szólította fel képviselői mandátumáról dr. Zsiga Marcellt, mert több százezer forintot vett fel jogtalanul költségtérítésként, amit ő is beismert és "nincs már hitele".
Káli Sándor, az MSZP miskolci elnöke hétfőn dr. Kriza Ákost, Miskolc polgármesterét szólította fel arra, hogy az ügy miatt „vonja meg dr. Zsiga Marcell alpolgármester valamennyi hatáskörét és kezdeményezze dr. Zsiga Marcell felmentését!" Erre érdemi válasz nem érkezett.
A továbbiakban a moderálást komolyabban kell vennünk a törvényi kötelezettségeknek megfelelően , kérjük könnyítsék meg dolgunkat, hogy több és jobb cikkeket tudjunk írni, moderálják magukat. Elfogadja, hogy a hozzászólás lehetőségén keresztül nem fog rágalmazó, pontatlan, sértő, durva, utálatos, zaklató, obszcén, profán, szexuális beállítottságú, fenyegető, mások személyiségi jogait, vagy a magyar jogszabályokat sértő üzeneteket küldeni.Elfogadja továbbá hogy nem tesz közzé szerzői jogvédelem alatt álló anyagot, hacsak nem Ön készítette vagy nem kapott írásos beleegyezést a tulajdonostól. A spam, flood, reklámozás, körlevelek, piramissémák és kérelmek szintén tiltottak.Az oldal tulajdonosai továbbá fenntartják a jogot azonossága (vagy bármilyen, a szolgáltatáson keresztül begyűjtött információ) felfedésére panasztétel vagy jogi lépések esetén.