Továbbra is várják Rakaczki Bence kezeléséhez a véradókat az egykori Semmelweis Kórház (ma MISEK) területén található Bottyán János utcai állomáson: itt hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken 9 és 15 óra között, szerdán 9 és 18 óra között jelentkezhetnek a segítőkész donorok.
Mint ismert, a DVTK 19 éves kapusáról nemrégiben derült ki, hogy leukémiában szenved. „Állandó hőemelkedéssel küszködtem, egyszerűen nem értettem, hogy nyáron mitől megy fel a lázam, gondoltam a klímától, a hideg üdítőtől, aztán fájt a lábam is" – mesélt nemrégiben betegségéről a már az NB I-ben is debütált diósgyőri kapus. Aztán kiderült, nagy a baj. Ennek több mint egy hónapja. Azóta kemoterápiás kezelést kap, gyógyulásához sok vérre, egészen pontosan vérkészítményekre van szüksége. Ezért kérte ő maga és családja, illetve a DVTK is: aki teheti, jelentkezzen véradásra. Bence vére 0 rh pozitív, de más vércsoportú donorokat is várnak, ők másokon segíthetnek röpke egy óra alatt.
A fehérvérűség (orvosi használatban leukémia) a vérképző rendszer rosszindulatú megbetegedése, amikor a csontvelőben a vérsejtképzés (leggyakrabban a fehérvérsejteké) folyamata kórossá válik, korlátlan sejtburjánzás kezdődik el. Leukémiák minden életkorban előfordulnak. A 20 évesnél fiatalabb korosztályokban az előforduló rosszindulatú daganatos megbetegedésének közel 50%-át a leukémiák képezik. A fehérvérűségnek több fajtáját ismerjük, lehet heveny (akut) vagy elhúzódó (krónikus), limfoid vagy mieloid, és ezeken belül is több alcsoport különíthető el.
A leukémia kezelésének lényege a kórós sejtburjánzás megakadályozása. Ennek eszközei: kemoterápia, sugárkezelés és bizonyos esetekben csontvelő-átültetés. A kemoterápia vagy citosztatikus kezelés a sejtosztódást akadályozza meg. A gyógyszereket szájon át, intravénásan és/vagy lumbálisan alkalmazzák. A sugárkezelés leukémia esetén döntően koponya-besugárzást jelent, mely az idegrendszeri érintettséget kezeli, vagy előzi meg. A csontvelő-átültetés a leukémia típusától, a rosszindulatúság mértékétől és a betegség fellépésének idejétől (első betegség vagy kiújulás) függ. A csontvelő-átültetés javallatát az is befolyásolja, hogy ideális donor rendelkezésre áll-e.
"A vérkészítmények alkalmazása a rosszindulatú vérképzőszervi betegségek kezelésének szerves részét képezi. Ezekben a betegségekben a csontvelőben elszaporodó és a normál vérképzést visszaszorító kóros sejtek következtében ugyanis általában már a betegség kezdetén vérszegénység alakul ki, amit a későbbiekben az elkerülhetetlenül szükséges kemoterápiás kezelés tovább súlyosbíthat. A vérszegénység mellett a fehérvérsejtek és a vérlemezkék száma is csökkenhet, így ezek pótlására is szükség lehet. Ezeket a (vér)készítményeket a véradók által adott vérből állítják elő" – mondta az ÉszakOnline-nak dr. Nagy Zsolt hematológus, a MISEK Kft. belgyógyász főorvosa.
A hétvégén a vérellátóban érdeklődésünkre elmondták: eddig elegendő számú donor jelentkezett, vérükkel sokan hozzájárulnak Rakaczki Bence gyógyulásához. Továbbra is várják azonban a segítőkész embereket, hiszen a sportoló tartós kezelésre szorul, hosszú heteken-hónapokon keresztül kell vérkészítményeket kapnia. Ehhez hetente 8-10 véradó segítsége kell. A donorokat hétköznapokon 9-től 15 óráig (szerdán 18-ig) várják a Bottyán János utcai vérellátó épületében.
A vérkészítményeket egyébként különböző ideig tudják tárolni: a fagyasztott plazmakészítmények akár két évig is biztonsággal felhasználhatók, a klasszikus vörösvértestek azonban 35 napig, a véralvadást segítő vérlemezkék pedig csak 5 napig.
Közben a DVTK játékosai is próbálnak segíteni, a Király Kupa megnyeréséért kapott 300 ezer forintos díjat felajánlották betegséggel küzdő társuknak.
A továbbiakban a moderálást komolyabban kell vennünk a törvényi kötelezettségeknek megfelelően , kérjük könnyítsék meg dolgunkat, hogy több és jobb cikkeket tudjunk írni, moderálják magukat. Elfogadja, hogy a hozzászólás lehetőségén keresztül nem fog rágalmazó, pontatlan, sértő, durva, utálatos, zaklató, obszcén, profán, szexuális beállítottságú, fenyegető, mások személyiségi jogait, vagy a magyar jogszabályokat sértő üzeneteket küldeni.Elfogadja továbbá hogy nem tesz közzé szerzői jogvédelem alatt álló anyagot, hacsak nem Ön készítette vagy nem kapott írásos beleegyezést a tulajdonostól. A spam, flood, reklámozás, körlevelek, piramissémák és kérelmek szintén tiltottak.Az oldal tulajdonosai továbbá fenntartják a jogot azonossága (vagy bármilyen, a szolgáltatáson keresztül begyűjtött információ) felfedésére panasztétel vagy jogi lépések esetén.