A miskolci dugódíj bevezetésének vizsgálatát, illetve a 30 kilométer/órás sebességkorlátozási rendszer (az úgynevezett Tempó 30) bevezetését is indítványozzák a Miskolc Holding Zrt. és a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. gesztorsága alatt futó uniós finanszírozású program szekértői Miskolc Fenntartható Közlekedési Tervében – számolt be az ÉszakOnline szerdán a dr. Simon Gábor szocialista országgyűlési és önkormányzati képviselő sajtótájékoztatóján elhangzottakról. Akkor megírtuk azt is, hogy a szocialisták szerint mindkét terv agyrém, ezért arra szólítják fel dr. Kriza Ákos polgármestert, ne is kísérletezzenek ezekkel az eszközökkel, az ötleteket azonnal töröljék a tervből.
A tájékoztatóra közleményben reagált dr. Nánási-Kocsis Norbert fideszes önkormányzati képviselő és Dobos Tímea városházi szóvivő is. Előbbi a hazudozás pszichológiai jellemzőit boncolgatta, alighanem arra utalva, hogy a szocialisták nem mondanak igazat, hiszen ilyen tervek nincsenek. Utóbbi szerint sem a dugódíjat, sem a Tempo 30-at nem tervezi bevezetni a városvezetés, így erről szóló szakmai anyaga sincs. „Nem tudjuk, hogy Simon Gábor milyen szakmai anyagra hivatkozva állítja ennek ellenkezőjét" – írta közleményében Dobos Tímea.
Minderre csütörtökön Földesi Norbert, az MSZP frakcióvezetője reagált, közleménye mellé csatolta a "nem létező" dokumentumot is. Íme, a közlemény:
" 'A miskolci II. Mobilitási Fórum 2012. április 26-án került megrendezésre 9 partnert magába foglaló nemzetközi ATTAC Projekt konzorcium vezetője, a Miskolc Holding Zrt. és az MVK Zrt. szervezésében. A II. Mobilitási Fórum célja, hogy az I. fórumon az érintett személyek által felvázolt Miskolc városra vonatkozó Fenntartható Közlekedési Terv lehetséges elemeit az Irányító csoporttal, valamint minden érdeklődővel újra megvizsgáljuk, valamint új további lehetséges elemeket keressünk és megvitassuk azokat, majd ezt követően a következő fórumokon elkezdjük az elemek Miskolc városra történő adoptálási lehetőségeinek kidolgozását'.
Ez a bevezetője annak a dokumentumnak, amely sem Nánási-Kocsis Norbert fideszes képviselő, sem pedig Dobos Tímea városházi szóvivő szerint nem létezik. Pedig az MVK Zrt. ATTAC kapcsolattartója az elkészült terv szakmai, tartalmi kivonatát az összes önkormányzati képviselőnek, valamint Rostás László főépítésznek is elküldte e-mailben.
Az MSZP frakcióvezetőjeként szégyenletesnek tartom, hogy egyrészt Miskolc vezetése nem tudja, milyen, a város egészét érintő szakmai javaslatok készülnek uniós források felhasználásával az önkormányzati tulajdonú cégeknél, másrészt, ha ilyesmi létezéséről netán mégis tudomást szereznek, akkor nemhogy utána járnának a témának, hanem szidni kezdik a városlakók érdekében eljáró szocialistákat.
A fentiek alapján felkérem a város vezetését, dolgozzanak meg a pénzükért, tájékozódjanak, majd nyilatkozzanak arról, mennyibe került a Miskolc Fenntartható Közlekedési Tervének elkészítését megalapozó konferenciasorozat, illetve arról, a tervben felsoroltak szerint valóban bevezetik-e Miskolcon a Tempó 30-at és a dugódíjat.
Segítségképpen közleményem mellékleteként eljuttatom a szerkesztőségekbe az MVK Zrt.-től kapott dokumentumot is, hogy azt bátran elkérhessék, ha netán még mindig nem tudnák, miről is beszélünk.
Földesi Norbert, az MSZP frakcióvezetője"
*
A frakcióvezető közleményére ismét Dobos Tímea, a városháza szóvivője reagált. Íme, az ő közleménye:
"Az ATTAC nemzetközi projektet természetesen ismerjük. A projekt a 2008-as, Miskolc Fenntartható Közlekedési Tervének korszerűsítésére és felülvizsgálatára ad lehetőséget, és nem tartalmaz végleges elemeket. A tervkészítés egy interaktív folyamat, amely a lehető legtöbb érintett (például civil és szakmai szervezetek, szakértők) bevonásával zajlik. A tervezési folyamat vége 2013. őszére tehető, eredménye pedig egy széles konszenzuson alapuló, fenntartható közlekedésfejlesztési koncepció lesz Miskolcra vonatkozóan, az itt élők érdekeit figyelembe véve, amely sokkal inkább megvalósítható elemeket tartalmaz majd, mint a jelenleg érvényben lévő Fenntartható Közlekedési Terv. A 2008-as tervben ugyanis szerepel pl. Avason átvezető alagút, nagyavasi libegő vagy az amúgy is zsúfolt Búza téri buszpályaudvar kapacitásbővítése.
A dugódíj vagy a 30-as sebességkorlátozás – amelyet az MSZP teljesen önkényes, de tőle megszokott módon kiragadott – egy, a fórumon elhangzott javaslat volt. Az első fórum 2012. január 19-én volt, amiről a sajtót is tájékoztattuk. Akik részt vettek ezen a fórumon és megismerték magának a tervezésnek a menetrendjét és célját, azok nem is állítanak olyat, hogy dugódíj bevezetését fontolgatja Miskolc városa.
Így most újra megismételjük: Miskolc Város Önkormányzata nem tervezi sem a dugódíj, sem a Tempo 30 bevezetését, így erről szóló szakmai anyag sem készült!"
A továbbiakban a moderálást komolyabban kell vennünk a törvényi kötelezettségeknek megfelelően , kérjük könnyítsék meg dolgunkat, hogy több és jobb cikkeket tudjunk írni, moderálják magukat. Elfogadja, hogy a hozzászólás lehetőségén keresztül nem fog rágalmazó, pontatlan, sértő, durva, utálatos, zaklató, obszcén, profán, szexuális beállítottságú, fenyegető, mások személyiségi jogait, vagy a magyar jogszabályokat sértő üzeneteket küldeni.Elfogadja továbbá hogy nem tesz közzé szerzői jogvédelem alatt álló anyagot, hacsak nem Ön készítette vagy nem kapott írásos beleegyezést a tulajdonostól. A spam, flood, reklámozás, körlevelek, piramissémák és kérelmek szintén tiltottak.Az oldal tulajdonosai továbbá fenntartják a jogot azonossága (vagy bármilyen, a szolgáltatáson keresztül begyűjtött információ) felfedésére panasztétel vagy jogi lépések esetén.