Orbán Viktor szerint kormánya egy új gazdasági rendszert épít fel, és ezt most már a gazdasági élet szereplői is érzékelik. A kormányfő óriási nyomásra számít a munkahelyvédelmi akcióterv miatt, de "végig fogja vinni".
Minden ilyen modellépítési kísérlet újításnak minősül, az újítóknak pedig megvan a maguk sorsa: először meglepetés fogadja őket, utána értetlenség, majd érdeklődés, és ha beválik az újításuk, akkor átveszik azt – mondta a miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökségével való keddi tárgyaláson, a választási szövetségesekkel zajló konzultációsorozat második állomásán, Budapesten.
Bár a magyar gazdaság még nincs olyan állapotban – folytatta –, hogy "a mellünket verve" lehetne hivatkozni a kormány újításainak nyugati átvételére, de "kellő szerénységgel" rögzíthető: a magyar gazdaságpolitika intézkedései, amelyeket először értetlenség fogadott, szépen lassan átmentek az európai gazdaságpolitika eszköztárába. Példaként említette a bankadót, a válságadókat, a hárompilléres nyugdíjrendszer újraszervezését, a tranzakciós adót, és szerinte pillanatok alatt máshol is meg fognak érkezni a munkahelyvédelmi akciótervek.
A kormányfő óriási nyomásra számít a munkahelyvédelmi akcióterv miatt, de kijelentette, hogy végig fogja azt vinni. "Végig fogom vinni ezt a munkahelyvédelmi akciótervet, mert ez a mi kormányzásunk filozófiájának a lényege!" – jelentette ki Orbán Viktor.
Arról kell meggyőzni a magyarokat, hogy érdemesebb dolgozni, mint nem, és ezt csak akkor lehet bizonyítani, ha valóban vannak munkahelyek, és többet keresnek az emberek, mintha segélyt kapnának – mondta a kormányfő. Jelezte ugyanakkor, hogy óriási nyomásra számít az akciótervvel kapcsolatban, mert arra a 300 milliárd forintra, amelyet a magyar vállalkozóknál hagynak, vannak más jelentkezők is.
A kormány új gazdasági modelljének része az is, hogy a bankrendszer ötven százaléka magyar kézben legyen – mondta Orbán Viktor. Ha ezt sikerül végigvinni, az unikális lesz egész Közép-Európában – jelentette ki a miniszterelnök.
A továbbiakban a moderálást komolyabban kell vennünk a törvényi kötelezettségeknek megfelelően , kérjük könnyítsék meg dolgunkat, hogy több és jobb cikkeket tudjunk írni, moderálják magukat. Elfogadja, hogy a hozzászólás lehetőségén keresztül nem fog rágalmazó, pontatlan, sértő, durva, utálatos, zaklató, obszcén, profán, szexuális beállítottságú, fenyegető, mások személyiségi jogait, vagy a magyar jogszabályokat sértő üzeneteket küldeni.Elfogadja továbbá hogy nem tesz közzé szerzői jogvédelem alatt álló anyagot, hacsak nem Ön készítette vagy nem kapott írásos beleegyezést a tulajdonostól. A spam, flood, reklámozás, körlevelek, piramissémák és kérelmek szintén tiltottak.Az oldal tulajdonosai továbbá fenntartják a jogot azonossága (vagy bármilyen, a szolgáltatáson keresztül begyűjtött információ) felfedésére panasztétel vagy jogi lépések esetén.