Egymillió forint kártérítés megfizetésére és nyilvános bocsánatkérésre kötelezte a Fővárosi Törvényszék Budai Gyula kormánybiztost, aki a keddi, nem jogerős ítélet szerint két televíziós műsorban is megsértette Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezetőjének jó hírnevét – közölte a törvényszék sajtószóvivője.
Póta Péter tudatta: a kihirdetett elsőfokú ítéletet szerint Budai Gyula alperes megsértette Tátrai Miklós felperes jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait azzal, hogy 2010. július 2-án a Tv2 Tények című műsorában, valamint három nappal később a köztelevízió Az Este című műsorában valótlanul állította: a Bábolnai Ménesbirtok Kft. részéről a Bábolna Zrt. felszámolójának átutalt, büntetőeljárás tárgyát képező 365 millió forint a felperes bankszámlájára került.
A polgári per ítéletében a bíróság az alperest eltiltotta a további jogsértéstől, egyben arra kötelezte, hogy "elégtétel adásaként az ítélet jogerőre emelkedését követő 15 napon belül saját költségen a rendelkező rész 1. bekezdését a Tv2 Tények adásában, a 2. bekezdését pedig az M1 Este c. műsorában közöltesse úgy, hogy a megállapított jogsértésért fejezze ki sajnálkozását is".
A Fővárosi Törvényszék sajtószóvivője tudatta azt is: a nem jogerős döntésben a bíróság kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek egymillió forintot.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezetőjét és Mezei Lászlót, a Nemzeti Ménesbirtok Kft. volt ügyvezetőjét július 5-én a Tatabányai Törvényszék nem jogerős ítéletében bűncselekmény hiányában felmentette a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádja alól.
Tátrai Miklós és Mezei László ellen a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség emelt vádat Budai Gyula akkori Magosz-szövetségi igazgató és Medgyasszay László kereszténydemokrata képviselő 2009. áprilisi feljelentése alapján. A vádirat szerint Mezei tettesként – Tátrai mint felbujtó utasítására – fiktív megállapodás és számla alapján utalt át 365 millió forintot a felszámolás alatt álló Bábolna Zrt.-nek.
Detrői Ferenc bíró az ítélet indoklásában elmondta, nem állja meg a helyét a főügyészség álláspontja, mert a megállapodást valós gazdasági érdekek alapján kötötték, az mindkét állami tulajdonú cégnek hasznot hajtott, és semmilyen kárt nem okozott.
A Tatabányai Törvényszék ítélete nem jogerős, Beke Judit ügyész fellebbezést jelentett be a vádlottak bűnösségének megállapításáért.
A továbbiakban a moderálást komolyabban kell vennünk a törvényi kötelezettségeknek megfelelően , kérjük könnyítsék meg dolgunkat, hogy több és jobb cikkeket tudjunk írni, moderálják magukat. Elfogadja, hogy a hozzászólás lehetőségén keresztül nem fog rágalmazó, pontatlan, sértő, durva, utálatos, zaklató, obszcén, profán, szexuális beállítottságú, fenyegető, mások személyiségi jogait, vagy a magyar jogszabályokat sértő üzeneteket küldeni.Elfogadja továbbá hogy nem tesz közzé szerzői jogvédelem alatt álló anyagot, hacsak nem Ön készítette vagy nem kapott írásos beleegyezést a tulajdonostól. A spam, flood, reklámozás, körlevelek, piramissémák és kérelmek szintén tiltottak.Az oldal tulajdonosai továbbá fenntartják a jogot azonossága (vagy bármilyen, a szolgáltatáson keresztül begyűjtött információ) felfedésére panasztétel vagy jogi lépések esetén.