Káli Sándor, Miskolc korábbi polgármestere, szocialista országgyűlési képviselő megütközött azon, hogy dr. Kriza Ákos, a város jelenlegi polgármestere a július 30-i rendkívüli közgyűlésen kijelentette: lassan karhatalom kell ahhoz, hogy rendet tarthasson. "Ez már nem semmi. Vita? Még, hogy vita? Képzeljék csak el, az ellenzék kérdezett. Sőt megkérdőjelezte, ami a városban folyik, illetve nem folyik! Elképesztő, hogy idáig vetemedjenek! Ez tűrhetetlen! Rendőrért, sőt "karhatalomért" kiált! Ki kell vezettetni a teremből az olyan aláváló képviselőket, aki visszapofázni merészelnek!" – írja ironikusan legfrissebb blogbejegyzésében.
Káli Sándor kommentálja azt is, hogy Miskolc fideszes polgármestere szerint a Csemetekert ügyében azért nem sikerült a megegyezés Sajószentpéterrel, mert Sajószentpéter polgármestere szocialista, s politikai alapon szabotálta a megegyezést.
„Akik ismerik Sajószentpéter polgármesterét, dr. Faragó Pétert tudják, hogy ha a városáról van szó, akkor neki nemhogy egy párt, de még az atyaúristen sem parancsolhat. Amint várható volt, szokatlanul kemény hangú sajtóközleményben reagált. „Polgármesteri tevékenységemet nem pártutasítások, hanem Sajószentpéter polgárainak érdeke határozza meg."
Na, ezt tessék bekereteztetni és kirakni a miskolci polgármesteri iroda falára!
Miskolc ugyanis éppen ezt várna el vezetőitől: tevékenységüket, ne az idehozott pereputty, hanem a város polgárainak érdeke határozza meg!
A képviselők véleménynyilvánításakor pedig, ne tessenek karhatalommal fenyegetőzni! Az ellenzék csak teszi dolgát: tükröt állít a hatalmat gyakorlóknak. Akik viszont jól tennék, ha megszívlelnék a gogoli mondást: Ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde!" – írja blogjában Káli Sándor.
Ilyen emberek kellenének mint dr.Faragó Péter a Parlamantbe is....
de jó sok, a többit meg kisöpörni.....
A továbbiakban a moderálást komolyabban kell vennünk a törvényi kötelezettségeknek megfelelően , kérjük könnyítsék meg dolgunkat, hogy több és jobb cikkeket tudjunk írni, moderálják magukat. Elfogadja, hogy a hozzászólás lehetőségén keresztül nem fog rágalmazó, pontatlan, sértő, durva, utálatos, zaklató, obszcén, profán, szexuális beállítottságú, fenyegető, mások személyiségi jogait, vagy a magyar jogszabályokat sértő üzeneteket küldeni.Elfogadja továbbá hogy nem tesz közzé szerzői jogvédelem alatt álló anyagot, hacsak nem Ön készítette vagy nem kapott írásos beleegyezést a tulajdonostól. A spam, flood, reklámozás, körlevelek, piramissémák és kérelmek szintén tiltottak.Az oldal tulajdonosai továbbá fenntartják a jogot azonossága (vagy bármilyen, a szolgáltatáson keresztül begyűjtött információ) felfedésére panasztétel vagy jogi lépések esetén.