József Attila „Hazám" című verse, amelyben a címben olvasható sor is szerepel, 1937-ben született és az akkori magyarországi állapotoknak állít tükröt. Bár a költő az osztályharcos szembenállással kapcsolatban írta le ezt a 3 szót, mégis érdekes módon – még ha más összefüggésben, de – ma is igaz ez itthon, és ami a legszörnyűbb, még szűkebb hazánkban, Miskolcon is.
Az elmúlt időben sokan arról beszélnek, a sajtóhírekből arra lehet következtetni, hogy a miskolci városvezetés jelentős része heveny üldözési mániában szenved. Mindenhol csapdát, ármányt, cselszövést, ellenséget sejtenek. Minden kérdést támadásnak, minden a központi akaratot megkérdőjelező véleményt árulásnak vesznek. Ahogy az minden diktatúrában lenni szokott. Már szinte minden poszton „megbízható jó ember" ül, akik egy része hogy-hogy nem rokon, iskolatárs, már épül a besúgói hálózat, már mindenkit mindenki figyel, már szinte csak személyesen, titokban mernek beszélni az emberek (levélben és telefonon nem), hírek terjengenek arról, hogy a modern kommunikációs csatornákat a „Nagy Testvér" figyeli.
Kezdetben csak a „régi embereket" cserélték le. Nem számított, hogy az illető szakember volt-e, az sem, ha évtizedek óta volt egy adott cégnél, ha a Kubatov-lista szerint nem volt hithű fideszes, akkor mennie kellett. Aztán jöttek a rokonok, ismerősök, barátok, osztálytársak, akiknek hatalom, pozíció, pénz kellett és már mindegy is volt, hogy miért, de újabb kirúgások következtek csak, hogy ezeknek helyet csináljanak. A gazdasági élet mellett az a folyamat nem kerülte el az egészségügy, az oktatás, a kultúra, a sport területét sem. Mindenhol volt egy új ember, aki szebb és jobb a réginél. Ha nem volt ilyen (lásd a Földes Ferenc Gimnázium példáját), a „régit" akkor is menesztették, mit számít, hogy ez kinek árt. A lényeg, hogy kemény és könyörtelen legyen az új (kar)hatalom, hogy megmutassa, hogy ki az úr a házban és hogy mindenki féljen, rettegjen.
Aztán már az újakat is lecserélték. A tehetségtelenség és az alkalmatlanság mellett olyan problémák is felmerültek, hogy a pozícióhoz juttatott emberek önállóan kezdtek gondolkodni és cselekedni. Azt hitték, hogy a hatalmuk valós és nem a Kedves Vezető által adott pillanatnyi konc. Ezeket a vadhajtásokat is rendre levágták, de kezdenek már fogyni a megbízható katonák. Elérkezhet az idő, amikor már az import „szakemberek" sem tudják olyan ütemben pótolni a szerepüket félreértelmezett kádereket, hogy ne keletkezzenek lyukak a rendszerben.
Érdekes, hogy többeknek erről a polgármester által személyesen megtapasztalt Ceausescu-rendszer jut eszébe. Amiben sokan szenvedtek évtizedekig, ami elnyomott minden ellenvéleményt, megbüntetett minden önálló gondolatot és mindenkiben ellenséget látott. Lehet, hogy annyira beleívódott ez a tapasztalat szeretve tisztelt polgármesterünk lelkébe, hogy már összekeveri az átkos múltat a jelennel? Vagy esetleg nosztalgiával gondolna azokra az időkre? Á, én ezt nem tudom elhinni. Azért, mert valaki évtizedekig élt ott, még csak nem fogja a tapasztalatait átültetni a mai magyar valóságba! Nem, biztosan másról lehet szó. De hogy miről, azt nem tudja senki. Vagy nem meri mondani.
Az urak csak azt felejtik el, hogy ez – ma még – nem diktatúra, hanem demokrácia. Legalábbis még annak lehet hívni. Hogy az elmúlt 23 év nem azért telt kemény küzdelemmel, hogy ma engedjük egy új hatalom megszületését. A félelem ma már nem gyökerezik úgy az emberekben, mint annakidején, egy egész nemzedék él ma már úgy, hogy nem ismeri az elnyomás tapasztalatát, hogy nem fogadja el beletörődve a hatalmi gőgöt. Ma még talán be lehet csapni az embereket, napokra, hónapokra, esetleg évekre is félre lehet vezetni őket, de mind többen látnak át a hamis ígéretekből, hazugságokból, fenyegetésekből, arroganciából épített falon. A tömeg, a csendes tömeg egyre nő és a félelem is egyre inkább kezd ellenállássá válni. Újra félszavakból értjük egymást és újra összefogunk a demokráciáért, a szólásszabadságért, önmagunkért, Városunkért. Mert egyre többen érzik úgy, ahogy azt József Attila versében is írja: „föl kéne szabadulni már!"
József Attila: HAZÁM
1
Az éjjel hazafelé mentem,
éreztem, bársony nesz inog,
a szellőzködő, lágy melegben
tapsikolnak a jázminok,
nagy, álmos dzsungel volt a lelkem
s háltak az uccán. Rám csapott,
amiből eszméltem, nyelvem
származik s táplálkozni fog,
a közösség, amely e részeg
ölbecsaló anyatermészet
férfitársaként él, komor
munkahelyeken káromkodva,
vagy itt töpreng az éj nagy odva
mélyén: a nemzeti nyomor.
2
Ezernyi fajta népbetegség,
szapora csecsemőhalál,
árvaság, korai öregség,
elmebaj, egyke és sivár
bűn, öngyilkosság, lelki restség,
mely, hitetlen, csodára vár,
nem elegendő, hogy kitessék:
föl kéne szabadulni már!
S a hozzáértő dolgozó
nép gyülekezetében
hányni-vetni meg száz bajunk.
Az erőszak bűvöletében
mint bánja sor törvényhozó,
hogy mint pusztul el szép fajunk!
3
A földesúr, akinek sérvig
emeltek tönköt, gabonát,
csákányosokkal puszta tért nyit,
szétveret falut és tanyát.
S a gondra bátor, okos férfit,
ki védte menthetlen honát,
mint állatot terelni értik,
hogy válasszon bölcs honatyát.
Cicáznak a szép csendőrtollak,
mosolyognak és szavatolnak,
megírják, ki lesz a követ,
hisz „nyiltan" dönt, ki ezer éve
magával kötve mint a kéve,
sunyít vagy parancsot követ.
4
Sok urunk nem volt rest, se kába,
birtokát óvni ellenünk
s kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk.
Szíve szorult, rezgett a lába,
acsargó habon tovatűnt,
emlékezően és okádva,
mint aki borba fojt be bűnt.
Volt, aki úgy vélte, kolomp szól
s társa, ki tudta, ily bolondtól
pénzt eztán se lát a család.
Multunk mind össze van torlódva
s mint szorongó kivándorlókra,
ránk is úgy vár az új világ.
5
A munkásnak nem több a bére,
mint amit maga kicsikart,
levesre telik és kenyérre
s fröccsre, hogy csináljon ricsajt.
Az ország nem kérdi, mivégre
engedik meggyűlni a bajt
s mért nem a munkás védelmére
gyámolítják a gyáripart.
Szövőlány cukros ételekről
álmodik, nem tud kartelekről.
S ha szombaton kezébe nyomják
a pénzt s a büntetést levonják:
kuncog a krajcár: ennyiért
dolgoztál, nem épp semmiért.
6
Retteg a szegénytől a gazdag
s a gazdagtól fél a szegény.
Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény.
Nem adna jogot a parasztnak,
ki rág a paraszt kenyerén
s a summás sárgul, mint az asztag,
de követelni nem serény.
Ezer esztendő távolából,
hátán kis batyuval, kilábol
a népségből a nép fia.
Hol lehet altiszt, azt kutatja,
holott a sírt, hol nyugszik atyja,
kellene megbotoznia.
7
S mégis, magyarnak számkivetve,
lelkem sikoltva megriad –
édes Hazám, fogadj szivedbe,
hadd legyek hűséges fiad!
Totyogjon, aki buksi medve
láncon – nekem ezt nem szabad!
Költő vagyok – szólj ügyészedre,
ki ne tépje a tollamat!
Adtál földmívest a tengernek,
adj emberséget az embernek.
Adj magyarságot a magyarnak,
hogy mi ne legyünk német gyarmat.
Hadd írjak szépet, jót – nekem
add meg boldogabb énekem!
1937. május
A továbbiakban a moderálást komolyabban kell vennünk a törvényi kötelezettségeknek megfelelően , kérjük könnyítsék meg dolgunkat, hogy több és jobb cikkeket tudjunk írni, moderálják magukat. Elfogadja, hogy a hozzászólás lehetőségén keresztül nem fog rágalmazó, pontatlan, sértő, durva, utálatos, zaklató, obszcén, profán, szexuális beállítottságú, fenyegető, mások személyiségi jogait, vagy a magyar jogszabályokat sértő üzeneteket küldeni.Elfogadja továbbá hogy nem tesz közzé szerzői jogvédelem alatt álló anyagot, hacsak nem Ön készítette vagy nem kapott írásos beleegyezést a tulajdonostól. A spam, flood, reklámozás, körlevelek, piramissémák és kérelmek szintén tiltottak.Az oldal tulajdonosai továbbá fenntartják a jogot azonossága (vagy bármilyen, a szolgáltatáson keresztül begyűjtött információ) felfedésére panasztétel vagy jogi lépések esetén.