Szombaton és vasárnap összesen 136 kilométer gyorsasági szakasz vár a pilótákra az egy év szünet után ismét – immár 19. alkalommal – sorra kerülő Miskolc-ralin, az országos bajnokság idei második futamán.
A tavalyi sikeres debütálás után, idén nyár elején ismét terepfutásból és hegyikerékpározásból álló Maratoni Hétvégét kínálnak a sportbarátoknak Miskolcon.
Április 21-én, vasárnap kezdi el az idei nagypályás mérkőzéseit a Miskolci Renegades Amerikai Futball klub gárdája. A csapat új mezét, amelyben az idei szezonban szerepelnek majd, ünnepélyes keretek között mutatták be Miskolcon.
A Miskolc együttese bejutott a legjobb négy közé a női kosárlabda NB I-ben, ugyanis szombaton másodszor is legyőzte a negyeddöntőben a Zalaegerszeg csapatát.
Csak a Nyíregyháza Tigers tudta megállítani a Miskolci Renegades amerikaifutball-csapat menetelését a hétvégén Budapesten megrendezett VII. Cellect Aréna Kupában.
88 fős kerettel, benne 60 újonccal kezdte meg a felkészülést a Miskolc Renegades amerikai futballcsapat. Az új játékosokkal mind a senior, mind a junior egység erősödik. A sportrajongók a következő év tavaszán láthatják majd pályán a csapatot, akkor indul ugyanis a 2013-as országos bajnokság.