Egy kifejezetten modern világot élünk, ahol már teljesen más dolgok számítanak értéknek, mint több évtizeddel ezelőtt. Bár egyértelműen minden gyerekkornak megvan a maga hőse, kedvence, viszont ez manapság egyáltalán nem ennyire egyértelmű, ugyanis nagyon sok olyan sorozat van, amik magukkal ragadják a kicsik fantáziáját. A Gumball játékok ettől eltekintve mindenképpen főnyereménynek számítnak. A nagyon fura kis figurák kimondottan egyedi megjelenésükkel elragadják az emberek fantáziáját. Érdemes különbséget tenni a kézzel fogható és online Gumball játékok között. A modern korban ugyanis már semmi sem annyira egyértelmű. Régen a játékok, még olyan eszközök voltak, amiket használni kellett, napság pedig azok szippantják be a használójukat egy teljesen különálló virtuális világba. Ez esetben ugyanakkor a Gumball játékok néhány centiméteres, műanyagból készült, kézzel festett kis figurák, amiket a jatektenger.hu oldalon lehet beszerezni.

Bármilyen meglepő, nem csak lurkók rajonghatnak értük, hanem az idősebb korosztály tagjai is, hiszen nagyon kiváló díszítőelemeknek számítanak. Kifejezetten egyedi hangulatot lehet velük teremteni a lakás minden pontján. Remekül elücsörögnek a komódon, polcokon a Gumball játékok. A televízió képernyőjéről megelevenedő szereplők segítenek abban, hogy saját mesét játszanak el velük a picik és így jóformán megunhatatlanok lesznek, mivel mindig lesz egy olyan történet száll, amit tovább lehet boncolgatni velük. A Gumball játékok nagyon kedvező áron vásárolhatók meg és megéri minden rendelkezésre álló darabot lassan begyűjteni.